MI EZ?

A ZSIGER.hu Kiadó hasonló ötleten alapul, mint a pár éve megboldogult csöp | po:cs galéria. Akkor a fiatal kortárs művészeknek próbáltunk lehetőséget adni a bemutatkozásra, kisebb-nagyobb sikereket elérve, most pedig az elsőszámú szerelmemnek, a kortárs képregényeknek az ideje jött el. Kovács Milán mindig is figyelemmel kísérte a hazai- és nemzetközi kortárs művészet közel minden ágát, ezért nem meglepetés, hogy ez alkalommal a kilencedik művészetnek is nevezett képregényben talált otthonra.

Maga az ötlet régóta forrong, de az áttörést végül a Dürer Kertben 2014. május 18-án megrendezett 10. Budapesti Nemzetközi Képregényfesztivál hozta meg.
Jáger Attila Kerekesszánkó című képregénye szerencsétlen módon nyomtatásban sosem jelent meg, ez adta az alapot arra, hogy létrejöjjön a szintén Attila stílusából fakadóan elnevezett ZSIGER.hu Kiadó. Már csak hab a tortán, hogy Zsiger előtt címmel kiadjuk szintén első megjelenésként rövid képregényeit, stripjeit is.

A név utalás H. R. Gigerre is, akinek vezetéknevét alternatív kiejtéssel „zsigernek” is ejthetjük és sajnálatos módon a fesztivál előtt egy héttel vesztette életét.

Kiadványainknál nagyon fontosnak érezzük, hogy minőségi alapanyagokkal dolgozzunk, ezért professzionális technológiával állítjuk elő őket. Szintén hitvallásunk, hogy minden egyes limitált képregény vagy nyomat dedikáltan kerüljön a vásárló kezébe, valamint lehetőleg az alkotó kezéből közvetlenül. Ezért lehetőleg minden aktuális rajzolót- vagy írót meghívunk az adott rendezvényre.
Képregényeinket általában kétféle verzióban kínáljuk, a „gyors rajzos dedikált”, valamint a „limitált rajzos dedikált” forma. Utóbbi rajznál választható, hogy a képregénybe vagy külön papírra kerüljön és kidolgozottabb a végeredmény. Szintén fontos megemlíteni, hogy a „limitált rajzos dedikált” opció megvételével a vásárló nagyobb százalékban támogatja az alkotót.
Fontos tudni továbbá, hogy minden képregény vagy nyomat megvásárlásával pénzhez jut az alkotó, tehát nem csak ezutóbbival.

Egy-egy rendezvényre limitált nyomatokat is készítünk, melyeket jó minőségű papírra nyomunk és egyenként számozott, dedikált példányokat lehet vásárolni belőlük.

A kiadó elsődlegesen képregényes rendezvényeken tevékenykedik.